„Maradjon a kettőnk titka” – Lázár hallgat arról, miről beszélt Orbán vejével
Legfeljebb Tiborcz Istvántól tudhatjuk meg, miről beszélgetett vele Lázár János, a miniszter ugyanis nem árulta el.
Legfeljebb Tiborcz Istvántól tudhatjuk meg, miről beszélgetett vele Lázár János, a miniszter ugyanis nem árulta el.
Megkérdezték a minisztert, hogy tényleg szeretne-e a kormány mobilcéget vásárolni.
Nagyon keresztbe tesznek a Molnak az új tervezettel. A Mol–kormány, vagy inkább Mol–Lázár-összecsapásnak az Árpád hídi magasház-projekt is áldozatul eshet.
Az EP-képviselő nem érti, miért kell olyan polgármester-jelöltet támogatni Hódmezővásárhelyen, aki mögé beállt a Jobbik is.
A rengeteget dolgozó Lázár János mellett viccelődik a videóban Orbán Viktor, megszólal a miniszter sofőrje és a felesége is. És ez még csak az első rész.
37 milliárdos ajándékot ígért a városnak, nem sokkal a választások előtt. A nyugdíjasok is kapnak ajándékot.
Egyre több napenergiával foglalkozó cég kötődik alakul, amelyek Sánta Jánoshoz kötődnek.
Az MSZP-s Legény Zsolt azt szerette volna megtudni Lázár Jánostól, hogyan fordulhattak elő a Tiborcz-ügy közbeszerzési túlárazásai a magyar uniós támogatásoknál, és hogy nem tartja-e szükségesnek az uniós források felhasználásának szigorúbb kontrollját emiatt.
A közvélemény lassan immunissá válik a népmegvető, embergyűlölő, lenéző szólamokra.
Lázár Jánost megkérdezték a vagyonnyilatkozatokról, szerinte nem gond, ha egy politikus utólag módosít.
Akik be akarnak jönni a kerítésen át, azok nem menekültek, hanem belépők. Európa legszigorúbb vagyonnyilatkozati rendszere működik nálunk. A kormány mindig megkülönböztetett menekülteket és gazdasági migránsokat - előbbiek jöhetnek, utóbbiak nem. Nemzeti befektetőnek kell megvennie a Telenort Lázár szerint. Szóba kerül még Zuschlag János, Bajnai Gordon, Botka László, Czeglédy Csaba, Simon Gábor, Gyurcsány Ferenc. Lázár nem tudja, Orbán találkozott-e Heinrich Pecinával. Az nem került szóba, miért veszélyezteti Magyarországot, aki az ellenzékre szavaz - ami a Fidesz álláspontja.
2017-re is tovább gyarapította vagyonát, amit a föld jelent elsősorban neki. Itt van a miniszter legfrissebb vagyonnyilatkozata pontról pontra.
A Független Diákparlament február 23-ra ismét az utcára hívja azokat, akik korszerű, diákközpontú, igazságos oktatási rendszert szeretnének.
Lázár egy hódmezővásárhelyi fórumon beszélt arról, a közmunka mellett legalább nem járnak el lopni az emberek.
A Független Diákparlament diákjainak politizálása, politikába rángatása a mögöttes erőktől elfogadhatatlan, de a politikusnak mindig kéznél lévő család belerángatása belefér.
A neten terjedő versike Kósa Lajosról szól, akinek az édesanyja korábban bevásárolta magát egy sertéstenyésztéssel foglalkozó cégbe. Lázár válaszolt.
Lázár János bocsánatot kért a leegyszerűsítő megfogalmazásért, miután egy lakossági fórumon azt mondta, hogy a közmunka után nem érnek rá lopni a közfoglalkoztatottak. Ki és miért ragadt bele a közmunkába? Találtunk táppénz nélkül maradt daganatos beteget, gyermekes családanyákat és olyan családfőket, akik nem akarnak az ország másik feléből gyereket nevelni. Dél-békési körkép.
Nagy bajban van a súlyosan beteg gyerekek életvégi ellátását végző Dóri Ház, a miniszter beavatkozást ígért.
A Portfolio úgy tudja, a felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Konzum csoport is vételi ajánlatot tett a Telenor magyarországi érdekeltségére.